Budapest, 2022. január 31. – A külföldre utazó
síelőknek nemcsak a célországba való beutazás gyorsan változó feltételeivel
érdemes naprakészen tisztában lenniük, de azzal is, hogy az utasbiztosításuk
milyen helyzetre milyen fedezetet kínál. Olaszországba például ne utazzunk
felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, hívja fel a figyelmet a MABISZ.
Javában tart a síszezon, a
veszélyesnek minősülő sport kockázatai is egyre gyakrabban jelentkeznek. Egy
franciaországi nyílt combcsonttörés helikopteres mentése, eddigi műtétjei,
esedékes mentőautós hazaszállítása előreláthatólag 2,5-3 millió forintba fog
kerülni. Egy vesesérülésekkel járó ausztriai esés klinikai ellátása és az
intenzíven történő lábadozás, valamint a mentős hazaszállítás megszervezése
szintén 2-3 millió forintra rúg majd. De egy „egyszerűbb”, franciaországi
csuklótörés ellátása, valamint a síbérlet fel nem használt részének a térítése
is 450 euróba (kb. 135 ezer forintba) került az egyik biztosítónak.
Magyarországon
a becslések szerint közel 600 ezren síelnek, akiknek a jelentős része ezekben a
hetekben, hónapokban előszeretettel látogatja a környező országok, valamint
Európa más sípályáit. Bár a tapasztalatok szerint a síelők körében nagyobb
arányban kötnek utasbiztosítást, mint a külföldre utazók egészét tekintve, (nagyjából minden második
határátlépéshez társítható kötvény,) de főleg az „egynapos” kiruccanók így
is gyakorta elfeledkeznek a mindenkori kockázatokról. Pedig a külföldi
szolgáltatók az ellátott személyen hajtják be az igénybe vett orvosi ellátás
költségeit, ha a biztosítás nem nyújt rá fedezetet. (Az Európai
Egészségbiztosítási Kártya birtokában csak olyan szolgáltatóknál lehet igénybe
venni az egészségügyi ellátást, amelyek állami tulajdonúak vagy az állammal
szerződésben állnak. A magánszolgáltatók által üzemeltetett intézményekben,
amelyek rendszerint a sípályák mellett vannak, az igénybe vett ellátás
költségeit eleve a baleset elszenvedőjének kell megfizetnie. A kártya nem
téríti például az orvosi ellátásért fizetendő önrészt, poggyászkárt, a
sürgősségi fogászati ellátást, nincs asszisztencia, jogvédelem- illetve tolmács
szolgáltatás, nem tartalmaz felelősségbiztosítást sem.)
Ráadásul
a mostani szezonban a koronavírus járvány összetett veszélyeket hordoz magában
kiutazás előtt és alatt is. Az utasbiztosítással (is) foglalkozó MABISZ-tagok a
pandémia kitörését követően termékeiket jellemzően ellátták a
Covid-megbetegedésből eredő fedezetekkel: így amennyiben a biztosított a
külföldi utazás során Covid-19 vírussal megfertőződik, térítik a betegséggel
kapcsolatos sürgősségi orvosi ellátás költségeit. Mivel azonban éles
versenypiacról van szó, amelyen a 12 MABISZ-tagbiztosító mellett más
(jellemzően határon átnyúló) társaságok is jelen vannak, és valamennyien egyre
inkább személyre szóló feltételekkel próbálják az ügyfelek igényeit
kielégíteni, ezért a konkrét termék kiválasztásakor érdemes végig gondolni,
hogy mire szeretnénk még fedezetet biztosítani. Például tartalmazza-e
biztosításunk az esetleges karantén, a felmerülő plusz kiadások, a repülőjegy
átfoglalásának költségeit, van-e benne útlemondási elem és az mire terjed ki. A
gyorsan mutálódó vírus új élethelyzeteket állít elő, amelyekhez a biztosítók igyekeznek
alkalmazkodni, de társaságonként nagyon eltérő lehet a kockázatvállalás
formája és a térítési összegek. Így például útlemondási biztosításnál az
utazásképtelenség fogalma tartalmazhatja akár a tünetmentes fertőzöttség miatti
elállást is. Vagyis utazásunk megszervezésekor nemcsak azzal érdemes tisztában
lennünk, hogy a célországban melyek az éppen aktuális beutazási feltételek
(milyen oltásokat fogadnak el, mi vonatkozik az oltatlanokra, stb.), de annak
is fontos utánanéznünk, hogy az általunk kockázatosnak beazonosított
élethelyzetekre melyik termék kínálja a számunkra legmegnyugtatóbb fedezetet.
A
fentiek mellett az Olaszországba utazóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a hírek szerint az olasz síterepeken 2022. január
1-től bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. Az egyre
gyakoribb síbaleseteknél ugyanis a felelősség tisztázása sem egyszerű, márpedig
ezen múlik, hogy ki viseli a gyógykezelés költségeit. Az online sífórumokon
megjelentek szerint a felelősségbiztosítás nélkül síelőket 100-150 eurós
bírsággal büntethetik. A helyszíneken a bérletünk mellé vásárolható
biztosításoknak azonban van egy viszonylag alacsony limitje, ezért mindenképpen
érdemes olyan utasbiztosítást kötni, amely tartalmazza a
felelősségbiztosítást is, és amely az egészségügyi fedezeten kívül a dologi
károkra is kiterjed. Egy viszonylag új rendeletről van szó, de a MABISZ
tagbiztosítóinak nagy többsége már most is vagy a biztosítási kötvényen tünteti
fel angolul, vagy az ügyfél kérésére külön igazolást ad ki arról, hogy az
utasbiztosítás felelősségbiztosítási fedezetet is tartalmaz.
További
információ:
Lambert
Gábor
Kommunikációs vezető
Magyar
Biztosítók Szövetsége
Mail:
gabor.lambert@mabisz.hu