Budapest, 2021 január 14. - Az alulbiztosítottság jelenti a vagyonbiztosítások legnagyobb
kockázatát. Márpedig mind avállalkozói, mind a lakásbiztosítási szerződések esetében gyakran fordul elő, hogy a vagyontárgy
tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget,
hívja fel a figyelmet a Magyar
Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A lakás- és társasház biztosításoknál szerződéskötéskor a
biztosítók rendszerint felajánlják azt a minimális biztosítási összeget
(négyzetméter árat), amit, ha az ügyfél elfogad, legtöbbször mentesül az
alulbiztosítottság következményei alól. Vállalati biztosításoknál azonban nincs
ilyen lehetőség, mert az épületek, valamint az ingóságok tekintetében sem
homogén a biztosított állomány. Pedig nagyon jelentős értékekről van szó:
jóllehet a vállalati vagyonbiztosítások
száma a lakossági vagyonbiztosításoknak alig hat százalékát érik el, de az
előbbiből származó díjbevételek megközelítik az utóbbinak a felét.
Az alulbiztosítás következménye az ún. pro rata (aránylagos)
kártérítés, amikor a biztosított (károsult) a keletkezett kárnak csak egy
részét kapja meg a biztosítótól. Például tegyük fel, hogy a biztosított épület
tényleges értéke 150.000.000 Ft, ám a megkötött vagyonbiztosításban a
biztosítási összege csak 75.000.000 Ft. Ez esetben teljes kár esetén a
biztosító legfeljebb ezt az összeget fogja kifizetni a károsult részére, és
részkár esetén is mindig a kárösszeg 50 %-át. Azaz a biztosító a kárt olyan
arányban téríti meg, amilyen mértékben a vagyontárgy tényleges értékét
biztosították, hiszen a társaság a vagyontárgynak csak egy része után szedett biztosítási díjat. (A biztosítási összeg a kár esetén fizethető
legmagasabb szerződés szerinti összeg, a vagyontárgy tényleges értéke pedig az
az összeg, amelyre a biztosításnak szólnia kell. A teljes körű kártérítéshez
fontos tehát, hogy ez a két dolog egyezzen.)
A vagyontárgyak értékével, biztosítási összegével ráadásul
nem csak szerződéskötéskor kell foglalkozni, hanem érdemes időt szentelni a
folyamatos felülvizsgálatra, a biztosítási összegek aktualizálására. Ennek
elmaradása kellemetlen következményekkel járhat: sokan csak a káreseményt
követően szembesülnek azzal, hogy a biztosító nem a teljes veszteséget téríti
meg, mert a szerződés nem követte pl. az ingatlan bővítését vagy az ingóságok
körének bővülését.
A helyes biztosítási összegnek, azaz a vagyontárgyak
tényleges értékének a megállapításához többféle értékelési mód is használható.
E tekintetben is jó tanácsokkal szolgál a MABISZ Ipari- és Technikai
Biztosítási Bizottságának a tájékoztatója
(https://mabisz.hu/karmegelozes-kockazatkezeles/),
amely a vállalati, közép- és kisvállalkozói szféra szereplői részére tartalmaz
hasznos ismereteket az alulbiztosítás témájában. (Fontos azonban megjegyezni, hogy a
tájékoztató csak általánosan foglalkozik a témakörrel. Az egyes társaságok
biztosítási feltételei a jogszabály által meghatározott körben eltérhetnek.
Bármely konkrét kérdésben teljes eligazítást csak az adott biztosítónál
érvényesen megkötött vagy javasolt szerződés feltételeinek ismerete nyújt.) A tájékoztatóban
összegyűjtött biztosítási ismeretek alkalmazása mindenesetre fontos lehet a
közbeszerzési pályázatok biztosításra vonatkozó részeinek kiírásakor is.
Segíthet ugyanis abban, hogy a projekthez leginkább illeszkedő biztosítás
megkötését írják elő.
További
információ:
Lambert
Gábor
Kommunikációs vezető
Magyar
Biztosítók Szövetsége
Mail:
gabor.lambert@mabisz.hu
Mobil:
+36 30/903-4998