Budapest, 2019. április 26.
–Még két hónap áll rendelkezésre az ügyfelek számára, hogy pénzügyi
szolgáltatóiknál, így a biztosítóiknál is elvégezzék adataik újraazonosítását. Ezt
a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) írja elő számukra, hívja fel a figyelmet a
Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A 2017.
júniusában hatályba lépett Pmt előírja, hogy a magyarországi pénzügyi
intézményeknek, így a biztosítóknak is, legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű
ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük valamennyi ügyfelükről. Ennek
értelmében az életbiztosítási
szerződésekkel rendelkező biztosító társaságoknak is el kell végeznie azon
ügyfelei teljeskörű átvilágítását, akikkel 2017 júniusa előtt létesítettek
ügyfélkapcsolatot, és akik esetében nem rendelkezik a jogszabály által
előírt adatokkal, dokumentumokkal. Ennek hiányában 2019. június 27-től az adott
társaságok a hiány pótlásáig nem teljesíthetik az érintett fogyasztók vagy
vállalati ügyfelek megbízásait.
A Pmt.
megváltozott szabályai értelmében a pénzügyi intézményeknek rendelkezniük kell
a lakossági ügyfelek törvényben előírt személyes adataival, valamint a
személyazonosságot és a lakcímet igazoló okmányaik másolatával. Ezen felül
ügyfeleik kiemelt közszereplői státuszát is meg kell állapítaniuk (vagy
nyilvánosan hozzáférhető adatbázis segítségével vagy az ügyfél által tett
nyilatkozat alapján). A vállalati ügyfelek esetében a szolgáltatóknak új
adatokat kell rögzíteniük, ezért szükséges a tényleges tulajdonosról tett
nyilatkozatok újbóli beszerzése. A
hiányos adatokkal, dokumentumokkal rendelkező, érintett ügyfeleiket a
szolgáltatók a szükséges teendőkről részletesen tájékoztatják. Az ügyfelek
a még hiányzó, szükséges okmánymásolatokat és nyilatkozatot nem csak a biztosító társaságuk személyes
felkeresésével, de postán is beadhatják, sőt, a
Pénzügyminisztérium állásfoglalása szerint e-mailben is eljuttathatják
társaságukhoz, amennyiben azokat a szolgáltató számára már ismert (az ügyféllel
általános kapcsolattartásra használt) email-címről küldik be. Ezeket a szolgáltató akkor fogadhatja el, ha a
másolatok megfelelő minőségűek, az ügyféladatok jól láthatók, s ez alapján az
ügyfél egyértelműen azonosítható a korábbi átvilágításon már átesett személlyel.
A
pénzügyi intézmények nyilvántartásai szerint az ügyfelek jelentős részéről még
nem állnak rendelkezésre a Pmt. új előírásainak megfelelő, a teljeskörű
ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok és dokumentumok. A MABISZ arra hívja fel
a figyelmet, hogy a fennmaradt két hónapban, a biztosítók értesítését követően érdemes mielőbb eleget tenni az
adatpótlásra történő felhívásnak, különben fennáll a veszélye annak, hogy
az érintett ügyfelek nem tudnak újabb ügyleteket kezdeményezni.
További
információ:
Lambert
Gábor
Kommunikációs vezető
Magyar
Biztosítók Szövetsége
Mail:
gabor.lambert@mabisz.hu
Mobil:
+36 30/903-4998
A SIGNAL IDUNA Biztosító weboldalán az alábbi linken elérhető oldalon könnyedén, pár perc alatt megteheti a beazonosítását:
Tájékoztató az ügyfél-azonosítás rendjéről